Nász-ajánlat (Heti Egy Romantikus Film)

Itt a Heti Egy Romantikus Film cikksorozat következő része, ami most a Nász-Ajánlat. 🍿💍

Sziasztok Menyasszonyok, és Kedves Olvasók! ♥

Folytatódhat a nemrég – egészen pontosan egy héttel ezelőtt – bevezetett szokásom, vagyis inkább fogadalmam: megnézek egy romantikus filmet a héten, és erről írok Nektek is, hogy ti is ötletet meríthessetek, hogy milyen filmet nézzetek egy (esetleg) unalmas estén – vagy egyszerűen csak tájékozódjatok az aktuális vagy örök klasszikus romantikus felhozatalról.

Ezen a héten az Anne Fletcher által rendezett Nász-ajánlat című film volt a terítékemen, hummust és sárgarépát eszegetve néztem újra ezt a klasszikust, és most, hogy ezt leírtam, elgondolkoztam, hogy nevezhetjük-e ezt az alkotást “klasszikusnak”, tekintve, hogy 2009-ben jelent meg és a klasszikusok általában ennél idősebbek szoktak lenni. De hát, mi másnak is hívhatnék egy tuti biztosan jó filmet, ami után mindig szívesen nyúlok vagy kapcsolom be a tévét, ha egy aranyos történetre van szükségem, ha nem klasszikusnak?

✦ ✧✦ ✧✦ ✧✦ ✧✦ ✧✦ ✧✦ ✧✦ ✧✦ ✧✦ ✧✦ ✧✦ ✧✦ ✧✦ ✧✦ ✧✦ ✧✦ ✧✦ ✧✦ ✧✦ ✧✦ ✧✦ ✧✦✧✦ ✧✦

Történet

Andrew évek óta, éjt nappallá téve, robotol egy menő kiadónál (New York publisher, ha munkaváltáson gondolkodsz éppen), amiért nem igazán kap méltó elismerést förtelmes főnökétől, Margarettől. Egészen addig a napig, amíg az imént csak förtelmesnek titulált főnöke nem közli vele mindenféle előzetes kapcsolat és megbeszélés nélkül, hogy hozzámegy feleségül. Természetesen úgy, hogy nem járnak és Andrew mondhatni utálja Margaretet.

A háttérben bonyolult ügy áll, ugyanis Margaretet, kanadai és illegális bevándorló lévén, ki akarják utasítani az Egyesült Államokból, az egyetlen esélye a maradásra és fényes karrierjének egyengetésére, pedig csak az, ha férjhez megy. Innen ered a remek ötlete, hogy az első, az irodaajtaján ártatlanul bekopogó férfival házasodjon össze – aki jelen esetben nyilvánvalóan Andrew. A munkája miatt, illetve az előléptetés reményében, a férfi beleegyezik a romantikusnak cseppet sem mondható eljegyzésbe és alkuba, amivel egyidejűleg egy hosszas, bevándorlási hivatal által végzett nyomozásra is igent mond, ahogyan arra is, hogy hazaviszi Margaretet bemutatni a családjának, a gyönyörű Alaszkába. Mindezek eredménye pedig mi más is lehetne, ha nem egy fordulatos, vicces és természetesen romantikus vígjáték?

Ajánló

Még sosem okozott csalódást ez a romantikus komédia, annak ellenére, hogy azért lássuk be, elég sok ponton lehetne belekötni ebbe a történetbe. És most nem csak a bevándorlási hivatal nyomozására meg a politikára gondolok, hanem az olyan apróságokra, hogy ez az egész hogy történhetne meg az életben? Nyugi, tudom a választ, nem ringatom magam amerikai és kanadai álmokban: minden bizonnyal sehogy. Ha éppen ki szeretnének toloncolni valakit az országból, garantáltan nem lesz éppen egy helyes alkalmazottja sem, aki éppen akkor egyedülálló, hazautazik a családjához hétvégére és, akihez hozzá tud menni gyorsan, hiszen ezt minden körülmény tökéletesen lehetővé teszi.

Ha ezektől a tényektől elvonatkoztatunk – ami azért első pár nézésre egyáltalán nem olyan nehéz -, és csak a jó dolgokra koncentrálunk, mint például a szép helyszín, a romantika, a család fontossága, a cuki idős nénik, a helikopteres és tengeres jelenetek vagy az izgalmas nyomozás… akkor máris teljesen logikusan gondolhatjuk, hogy ez a világ egyik legjobb romantikus filmje!

Szereplők

Vannak olyan furcsa párosításai Amerikának, amelyekről első látásra vagy hallásra azt gondolnánk, hogy nem működnek – gondoljunk csak a lekvárra és a mogyoróvajra. Aztán, ha együtt látjuk őket, rájöhetünk, hogy mégis teljesen jól működnek, sőt kiegészítik egymást. Valahogy így van ez Ryan Reynolds és Sandra Bullock párosával is.

Ha el kell képzelni, hogy lesz egy közös, romantikus kapcsolatot magában foglaló filmjük, akkor nem számít az ember olyan jó dologra – és ezt nem feltétlenül tudjuk megmagyarázni. De aztán ha átgondoljuk a helyzetet, megnézzük a filmet és látjuk őket együtt, akkor máris más a helyzet! Gyorsan rájön az ember, hogy tökéletesen passzolnak egymáshoz, még akkor is, ha első látásra azt gondolnánk, hogy sokkal romantikusabb lehetne a film más szereplőkkel. De nem, nem, nem és nem, nekik egymás mellett van a helyük – a mozivásznon legalábbis biztosan.

A Nász-ajánlat másik különleges szereplője nem más, mint a jelenleg 96 éves Betty White. Hát lehet őt nem imádni a vicces nagyi szerepében? Meg úgy egyáltalán? Az biztos, hogy jelenlétével a filmet csak még magasabbra emelheti a rangsorban.

Forgatási helyszín
  • Newport, Rhode Island
  • New York
Értékelések

IMDB: 6.7/10 (261 970 szavazat)
Port.hu: 8.8/10 (992 szavazat)
Princesse Jour: 10/10 (1 szavazat)

✦ ✧✦ ✧✦ ✧✦ ✧✦ ✧✦ ✧✦ ✧✦ ✧✦ ✧✦ ✧✦ ✧✦ ✧✦ ✧✦ ✧✦ ✧✦ ✧✦ ✧✦ ✧✦ ✧✦ ✧✦ ✧✦ ✧✦✧✦ ✧✦

Úgyhogy, pattoghatnak azok a kukoricák, és szólhatnak az esküvői harangok – mármint a filmen keresztül, vasárnap este inkább ne kezdjetek el harangozni -, nincs más teendő csak kényelmesen elhelyezkedni és megnyomni a lejátszás gombot! Ugye, hogy nem is olyan nehéz ez a romantika?

Jó filmezést és Heti Egy Romantikus Filmet!

♥Bogi

Szólj hozzá!

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Google kép

Hozzászólhat a Google felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s

This site uses Akismet to reduce spam. Learn how your comment data is processed.